Újra az élők között érzem magam

Szóval néhány hetes "szinte folyamatosan beteg valaki, köztük én is" időszakot vészeltem át, megspékelve néhány vizsgával és a karácsonyi készülődéssel. Ezen idő alatt elég sok mindenről készültem írni, amikből rendre nem lett semmi. A legtöbb már a feledés homályába vész, de azért van néhány dolog, ami még tartja magát az agyamban.

A vizsgáim jól sikerültek, már begyűjtöttem egy hármast, egy négyest és 3 ötöst, ezek közül kettő szóbeli volt, szóval egyenlőre minden simán halad... kivéve a karácsonyi készülődést. Pár napja elhatároztam, hogy minden nap csinálok valami tényleg fontosat, szóval elsősorban nem a takarításra gondolok, mert ha nem is az igazi, de azért mégiscsak van nélküle karácsony, viszont fa nélkül, ajándékok, sütemény nélkül nem igazán. Szóval 3 napja minden este sütöttem valamit, ami eláll. Beszereztem és csomagoltam ajándékokat, a kajákhoz is minden megvan. Sőt, holnap közös erővel kitakarítjuk a házat. Persze tökéletes biztosan nem lesz a dolog, de azért igyekezni fogunk minél több mindent megcsinálni. Annyira nem is állok rosszul. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy hetekkel ezelőtt lemondtam arról, hogy a tervbe vett kézzel készült ajándékaim elkészüljenek. Egy maradt talonban, de pár napja rá kellett jöjjek, hogy még az sem fog összejönni. Na ilyenkor mondom, hogy majd jövőre.

Hittem, nem hittem ezelőtt (amúgy nem), de azért mégiscsak világvége hangulatom kerekedett mára. Ugyan senki nem hitte állítólag, de azért mégiscsak beszélni kellett róla napjában többször, mindenkinek mindenkivel, minden létező fórumon. Na úgy tűnik ez akarva akaratlanul azért mégiscsak rányomja a bélyegét az emberre. Én személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy egy cseppnyi esélyt minden nap kap, hogy esetleg világvége lesz. Mondjuk 1 a millióhoz, vagy ilyesmi. Ez erre a napra is igaz volt. Lesz, nem lesz, ha mégis akkor hogy, hát ez engem nem igazán érdekel. Ki kell hozni a helyzetből a maximumot, így élem az egész életem, legalábbis így próbálom. Ami a legfontosabb szerintem, hogy lelkileg ez meg is valósul. Úgy érzem, együtt Titivel minden helyzetből kihozzuk a maximumot. Még a világvégéből is kihoznánk, jöjjön bármi bármikor. Na így gondolkodom én. Ma mégis rossz érzés volt elmenni vizsgázni, hogy nem lehettem a családommal, a gyerekeimmel. Pedig ma is hülyeségnek tartottam az egészet. És rátett egy lapáttal erre az egész érzésre, hogy az oviba ők érkeztek legelőször (7-re)és ők távoztak legkésőbb (1/4 4-kor - ilyenkor elgondolkodom, hogy itt senki nem dolgozik? Vagy különben hogy oldják meg?). Pedig nagyon siettem. Az egész óvodába bő 100 gyerek jár, de csak 4-en aludtak ott ma délután. Teljesen gonosznak éreztem magam. Megoldotta volna problémát, ha nem megy senki oviba, hanem mindenki megy a Nagyiékhoz Botival, de akkor még gonoszabbnak éreztem volna magam, hogy nem lehetnek ott az ovis karácsonyi ünnepségen délelőtt. Bulcsú így is megkérdezte, hogy mi valaha el fogunk-e menni ovis ünneplésre. Hát nem volt jó érzés. Amúgy azt is két napja tudtam meg, hogy egyáltalán el lehet rá menni. Arról pedig csak tegnap szóltak, hogy minden gyereknek kell vinni egy fenyőgallyat, megy egy teamécsest az ünnepségre. Erre én reggel feltúrtam a házat két teamécsesért, Titi meg hajnalban csak azért kiment, hogy a miniatűr fenyőinket megszabadítsa pár gallytól. Az oviban szóltam a dajkanéninek (azért neki, mert még csak ő volt ott), hogy hova teszem a cuccokat. Hát délután ugyan ott megtaláltam Borókáét.

Úgy érzem, van mire büszkének lennem. Történt már pár dolog az életemben, amire akkor éppen büszke voltam.:
   - Nem buktam meg németből meg angolból a gimiben soha. Most ezt nem fejteném ki részletesebben, de igen, volt olyan év, amikor erre kifejezetten büszke voltam.
   - Leérettségiztem
   - Férjhez mentem
   - Felvételi, sikeres vizsgák most már mondhatom tömkelege áll a hátam mögött
   - Hibátlan kreszvizsga. Tudom, nem jelent semmit, de attól még jó érzés volt.
   - Beköltöztünk a saját házunkba.
   - Eladtam az első saját készítésű ékszereimet.
   - Sok próbálkozás után végül belemélyedtem a kötés tudományába.
   - Néha elő-elő fordul, hogy valamit befejezek. És igen, nálam ez nagy dolog, tényleg.
   - Gyerekeim születtek. Szépek, okosak. Megfordultak, felálltak, elindultak. Elkezdtek beszélni, szobatiszták lettek, verset mondtak, énekeltek és folytathatnám a végtelenségig.
   - Beköltöztünk a saját házunkba.
Most hirtelen ennyi jutott eszembe, de biztos volt még rengeteg dolog. Viszont olyan büszkeséget, amiben hétfőn Bulcsú által részem volt, még soha nem éreztem. Ez az előbbi felsorolás rendesen elbújhat mögötte. Az történt ugyanis, hogy Bulcsú nagyon jól viselkedett tornán. És nemcsak, hogy jól viselkedett, de meg is csinált minden feladatot, kivétel nélkül, és nagyon sok mindent ő csinált a legjobban. És most végre ezt Jani bácsi is észrevette. Ki is hívta, hogy a kézenállását mutassa meg a többieknek. Ez volt az első ilyen alkalom, hogy ő mutathatott be gyakorlatot, pedig sokszor jelentkezett már. Most amúgy nem is jelentkezett. És olyan kézenállást csinált, hogy komolyan, hét nyelven beszélt minimum. Meg is lett tapsolva alaposan, sőt, Jani bácsi még kezet is fogott vele, amit azért nem nagyon szokott csinálni. És hogy én mindeközben mit csináltam? Hát fenn a függőfolyosón a többi szülő között sírva-nevetve-ugrálva tapsikoltam, lehet, hogy kicsit még nyögdécseltem is :) Azt hiszem kicsit gyogyósnak néztek, de nem érdekelt. Amúgy több dolgot is a Bulcsú csinál meg legszebben szerintem. De a hidat meg a kézenállást tuti. És kapott is korongot, ez már a negyedik.

Tanulunk ezerrel

Titi fizikai kémiát, matekot (bár abból már megvan az ötöse), meg menedzsmentet (na azt eléggé utálja azt hiszem).
Én élelmiszer toxikológiát, környezetegészségtant meg járványtant.
Bulcsú leginkább azt, hogy melyik a jobb és bal keze, de ezen kívül mostanában rajzolgat is, most épp házat tanul rajzolni, egész jó eredménnyel.
Boróka némi önzetlenséget (azt hiszem neki van a legnehezebb dolga), meg 10-ig biztonsággal számolni. Nagyjából már megy neki.
Boti meg beszélni tanul. Remélem. És épít mindenből. Ügyesen.

Az ezerrel tanulás előtt megünnepeltünk néhány neves napot és évfordulót, észrevétlenül belemásztunk az adventi időszakba, rájöttem, hogy semmi nem lesz kész karácsonyig, amikben titkon reménykedtem, már nem is próbálkozom, csak az alapokkal, mint rend, tisztaság és kaja, idénre ez is elég nagy falat lesz.
Képek vannak, legalábbis találnék, ha nagyon akarnék, majd talán legközelebb. Most inkább visszatérnék a peszticidjeimhez :(

Totál-brutál

...ha a szülők betegek, de a gyerekek nem. Pláne mindez megspékelve egy szülinapozással itthon, majd az oviban, ahová ugyebár még süti is kell. Hát mit ne mondjak, kedves gyermekeim nem mutatták túl megértő arcukat.  Szerencsére én csak kicsit voltam rosszul, de azért szívesebben pihiztem volna többet az elmúlt 2 nap. Már jól vagyok, csak kissé fáradt. Titi is gyógyul.

Nyuszik

A kérdésem természetesen költői, de véleményt azért nyugodtan formálhattok.
Adva van egy feladatlap (megcsinálni kötelező), melyen azt lehet gyakorolni óvodásoknak, hogy melyik a bal illetve a jobb kezük.
Az első feladatban van rajzolva 10 nyuszika, aranyosak, mosolygósak, szép nagy, hosszú fülekkel.
Mondom az elsőben, és nem a tizedikben. És mondom, hogy óvodásoknak, szóval a témában kezdőknek. Ja, és a nyuszik, mint az a mosolyból is kiderülhetett, szemben vannak.
A feladat pedig a következő: "Színezd ki a nyuszik bal fülét!"
Szóval a kérdésem az volna, hogy miért is kell rögtön az elején bekavarni a gyereket? Vagy csináljuk meg rosszul a feladatot? Nem értem, mit akarnak. Komolyan nem tudom, hogy aki ezt a feladatot kitalálta, mire gondolt közben. Én simán kiszíneztettem volna a gyerekekkel azokat a füleket, melyek nekik bal kéz felé esnek (mint amolyan elfoglalt és türelmetlen anyuka). De ezt most Titi nyerte, és szegény majdnem egy órán keresztül próbálta megértetni a gyerekekkel, hogy de a nyuszinak nem az a bal füle. Mondjuk talán a Bulcsú meg is értette, de szerintem ez így akkor se jó feladat. Sehogy sem. Vagy lett volna tényleg ez a tizedik, amikor már amúgy rohadtul tudják, hogy melyik kezük melyik, vagy fogalmazták volna máshogy a feladatot, vagy rajzolták volna szegény nyuszikat háttal. Na persze akkor nem tudtak volna szépen mosolyogni. 
  

Innen-onnan

Titi új önéletrajzot írt. Kérte, nézzem meg, hogy tetszik-e. Közben kiderült, hogy már be is küldte valahova, ami nagyon tetszene neki. Én elhatároztam, hogy jól meg fogom dicsérni, mert szegénynek mindig csak lehordjuk az önéletrajzát. Ugyanis ő ragaszkodott eddig a fogalmazásszerű, jó hosszú önéletrajzokhoz, teljesen érthető okokból, miszerint abból több minden kiderül. Nehezen fogadta el, hogy első körben csak a jó benyomás kell, és a fontos dolgok gyors megtalálása, vagyis vázlatos elrendezés. Kellett pár év, mire hajlandó volt írni vázlatosat. De most eljött ez a pillanat, és én tudtam, hogy ezzel komoly ellenérzéseket győzött le magában. Szóval ez az alapsztori. Közeledek a gép felé, látom, van az önéletrajzon fénykép is. Hát persze, hogy mindenki először azt nézi meg, természetesen én is. És ekkor  egy kicsit ledöbbentem. Gondoltam, finoman szólok:
   - hát, Titi, a fényképet szerintem le kéne majd cserélni. Nem ez a legelőnyösebb képed.
   - ez az egy igazolványképem van, nincs másik és gyorsan kellett
   - miért? Már el is küldted valahová???????
   - igen
   - de hát.... ezen úgy nézel ki, mint aki most szabadult, és.... alkoholista, és.... ráadásul hulla fáradt,
      mint aki átbulizta az egész éjszakát (na ennyit a finomkodásról, de kirobbant, ez van)
   - Szóval mint egy most szabadult, fáradt alkoholista? (már nagyon nevet)
   - Hát igen, és ráadásul még borostás is vagy (már én is kezdek nevetni)
   - Az nem borosta, hanem körszakáll.
Na kb. ez volt az utolsó mondat, mert úgy röhögtünk, hogy percekig meg sem bírtunk szólalni. Még jó, hogy jelen pillanatban nem létszükség még a munkahelyváltás, mert erősen csodálkoznék, ha erre kapna bármilyen választ. Ha az lenne, akkor valószínűleg nem röhögtünk volna ennyire. Még egy nappal később is többször rajtakaptam Titit, hogy nevetgél, mosolyog valamin, és ha rákérdeztem, mondta, hogy csak eszébe jutott, hogy alkoholista börtöntöltelék. Hát megint nevettünk együtt (már kicsit finomabb kivitelben).
Ez így leírva nem is annyira vicces. Pedig azt hittem jó lesz, de mindegy, azért a sztori kedvéért megkapjátok :) Aztán persze végigolvastam, és más kivetnivalót már tényleg nem találtam benne :)
A feladat is adott, kell egy jó képet csinálnom. Valahogy úgy érzem, nem kell az az igazolványkép jelleg. Vagy mégis?

Bulcsú kapott korongot tornán :)
(annak jár, aki jól viselkedett és ügyes volt - Bulcsúnál feltételezem, hogy magához képest, vagy lehet, hogy néha mindenki kap, bátorításul, vagy motivációnak)
De nagyon nagyon örült neki, meg sem tudta várni, hogy hazaérjenek, fel kellett hívniuk, hogy elújságolhassa a nagy hírt. És már nagyon szeret járni, azt hiszem.

Botond szegényke betegecske. Néha azt hiszem jobban van, de aztán megint nem. Legalább láza nincs, annak örülök. Igazából a tünetei alapján első nap kellett volna a legrosszabbul lennie, de akkor nagyon jól viselte. Azóta egyre nyűgösebb, pedig már nem lázas, nem hány és nincs hasmenése sem. Mondjuk lehet csak azért, mert nem is eszik valami sokat. Viszont sokat alszik magához képest. Remélem most már gyorsan meggyógyul. Nagyon kéne jövő pénteken usziba mennünk, mert megszűnik itt a babaúszás, ez lesz az utolsó alkalom. Nem szeretném kihagyni. Nagyon sajnálom, hogy így alakultak itt a dolgok, ráadásul Botival már nagyon keveset voltunk, tényleg.
Ja, és már meg lehet különböztetni, hogy anyát, vagy apát mond :) Az egyik aja, a másik ava

Megvan Boróka elveszett hajpántja! Most nagyon boldog, pedig még vissza se kapta :)
Az oviban őszi leveleket festettek. Néztük, hol van kirakva Borókáé, de nem találtuk sehol. Akkor mondták, hogy a 3 legszebbet a csoportban állították ki, és ott van az övé is, középen :) Nagyon büszke voltam rá!

Én már a vizsgáimra készülök, meg karácsonyra. Sajnos nem olyan arányban, ahogy szeretném.

Vasárnap - Márton nap

Ráadásul itthon volt mindenki ebédidőben, szóval a menü eléggé adta magát. Aztán még sem annyira, mert a piacon már nem volt se liba se kacsa, de szerencsére Titinek még sikerült kacsát szereznie, szóval sütöttünk. Ez azért nálunk nem szökőévenként egyszer van, de eléggé jól sikerült ahhoz, hogy említést tegyek róla mégis. Sőt megkockáztatom, hogy életem legjobb sült kacsacombját ettem ma ebédre. Szerencsére még van egy adagnyi belőle. Ebéd előtt fél órával szállt meg az ihlet, hogy de jó lenne valami leves is, úgyhogy összeütöttem egy kis forró almalevest habgaluskával. És bár nem tartozott szorosan az ebédhez, mert csak utána kezdtem el, de sütöttem egy kis sütőtökös kekszet. Így már egészen ünnepi hangulatúra sikeredett ez a mai nap. (Leszámítva persze, hogy a házban mindenütt ruhák száradnak, mert ugye nem voltunk itthon a héten). A kacsához amúgy sütőtökös krumplipüré készült jó sok borssal, gyömbérrel, szerecsendióval; nem most ettünk ilyet utoljára, az biztos. Fényképek nincsenek most, mert mire észbe kaptam, már erősen hiányos képet mutatott mindegyik fogás.

Titi délelőtt még felporszívózott, és szólt a gyerekeknek, hogy el kéne pakolni a szobában. Erre valami egészen rendkívüli dolog történt - olyan, amilyen nálunk nem igen szokott. Bulcsú gondolkodás nélkül felpattant, hívta Borókát, ketten bevonultak a szobába, és mire mi odaértünk, a gyerekek már gyakorlatilag mindent elpakoltak, Bulcsú egyértelmű irányítása mellett. És tökéletesen. Nemcsak, hogy a dolgok a helyükre kerültek, de még felpakolták az ágyra azokat a dobozokat is, amiket mi is fel szoktunk, ha porszívózunk. Mindezt egy apró kérésre. Hát mit mondjak, egy kissé elérzékenyültünk :) Pedig az esti rendrakásokból rendszerint közelharc kerekedik, mert senki nem hajlandó tenni a dolgát. Lehet, hogy még sincs hiába az a rengeteg vita és győzködés? Mostanság talán még az estékben is látok némi fejlődést.

Nem szeretném elkiabálni, de az az érzésem, hogy az étkezési nehézségeink a két naggyal megszűntek. Egész jól esznek, néha nagyon jól, és azóta talán a viselkedésük is kiegyensúlyozottabb. (Rosszcsontok, de nem nagyon-nagyon, csak szimplán nagyon.) Viszont cserébe kezdem a harcot a Botival, aki most kezdi sajnálni az időt az étkezésekre.

Előző héten történt egy pár apróság, amik mind kicsit szebbé tették a napjaimat.
   - Találkoztam egy régi általános iskolás osztálytársammal/barátnőmmel, akivel kb. 20 éve nem beszéltem. Teljesen véletlenül egymás közelében ültünk a vonaton. Aztán másnap újra :) (szintén véletlenül). Jót beszélgettünk, remélem találkozunk még máskor is.
   - Utaztam az új metrón. Vegyesek az érzelmeim ezzel kapcsolatban, de legalább már jár egy néhány, és bár kissé fapados, de egyelőre még tökéletesen tiszta. Meg van szép kijelző rajta, így nem felejtek el leszállni a Deákon. És tetszik a középső kapaszkodó. Mondjuk tömegben még nem próbáltam, de használhatónak tűnt.
   - Írtam egy ismerősömnek egy kedves rövidke üzenetet, nem is vártam rá választ, de mégis szinte azonnal kaptam. Még kedvesebbet. Ez nagyon jól esett :)
   - Egyik reggel rohantam a metróhoz - szó szerint - a mozgólépcsőtől, ahol nagy nehezen felverekedtem magam. És csak tizedmásodpercek választottak el attól, hogy beugorjak valahogy a csukódó ajtók között. Valaki odatette a lábát az ajtó elé, egyértelműen azért, hogy még beeshessek. Ez tényleg annyira rövid idő volt, hogy más szerintem észre se vette. Az illető amúgy fel sem nézett, még a köszönetemet sem fogadta (zenét hallgatott, valószínűleg nem is hallotta) , de nekem hirtelen mégis jobb napom lett. Pedig csak egy egészen apró figyelmesség, ami nem került senkinek semmibe. Jó érzés volt, hogy van, akinek még eszébe jut egyáltalán a reggeli forgatagban egy kicsit segíteni a másiknak.
   - Váratlanul levizsgáztunk egy tantárgyból. És ez így volt tökéletes.

Azért már jó volt péntek este hazajönni, és a saját ágyamban aludni. 5 nap suli bőven elég, hogy visszavágyjak a hétköznapjaimba :)

Tropicarium - Játszóház

Kedden a gyerekek választhattak, hogy melyikbe akarnak menni. Volt ugyanis kedvezményünk, gondoltuk ki kéne használni. A Tropicariumot választották. Nagyon jól éreztük magunkat, egész nap elszórakoztunk ott, illetve a környékén. Elég sok képet csináltam próbáltam csinálni, sajnos a nagy részén csak elmosódott foltok vannak, vagy a halak voltak túl gyorsak, például a cápák, vagy az üveg volt koszos, vagy a gyerekeim rohangásztak fejvesztve.
Ez az egy kép sikerült állatról ami nagyjából vállalható, csak a bizonyítás kedvéért:

Ez pedig a gyerekekről (vagyis csak a két nagyról), - de csak azért, mert tudom, hogy a legtöbben úgyis őket akarjátok látni - azért az igazat megvallva nem voltak valami türelmes modellek.

Szombaton Titi egy régi jó barátjával találkozott, úgyhogy mi addig beszabadultunk a játszóházba. Örültem, hogy kedden a másik programot választották, mert ott egyedül sokkal nehezebb lett volna velük. Így viszont mindannyian remekül szórakoztunk, 6 órán keresztül voltunk bent, gyakorlatilag megállás nélkül. Na jó, Boti aludt 40 percet. Fényképek azt hiszem érthető okokból nem készültek :) Talán majd legközelebb. Gondolhatjátok, hogy mire hazaértünk, minden gyerek totál felkelthetetlen volt :) Gyakorlatilag arra sem ébredtek fel, mikor átöltöztettem őket.
Ma pihiztünk, meg én pakolásztam, mert holnaptól megint befészkelem magam a suliba. Csak hogy véletlenül se menjek kipihenten, még végignézem az esti meccset. És próbálom közben kitalálni, hogy mit fogok itthon felejteni.

Bevetésre készen

Első kísérletek :)
Valahogy élőben jobban néznek ki, de sebaj.
Még pénteken készültek, de tegnap egész nap játszóházaztunk, szóval a gép közelébe sem kerültem. A szellemesdit még erősen gyakorolnom kell, sem nem egyformák, sem nem szépek, és még meg is vannak repedve, de a gyerkőcöknek azért nagyon tetszett.

Az ötletek pedig innen:
Kekszpók
Szellemcsók

Ma

Nekem tetszik ez a mai ünnep. Mindig is tetszett, de soha nem ünnepeltük meg. Viszont Réka irománya meghozta ehhez is a kedvem. Persze idén már nem, de jövőre a gyerekek is kicsit nagyobbak lesznek, lehet, hogy sort kerítünk majd egy kis bolondozásra, tökfarigcsálásra. Idén marad a póksüti, meg a szellemhabcsók, de ezek is csak pár nap késéssel lesznek, ha lesznek, a fejemben már megszülettek, de kéne azért hozzá némi idő is.

Azért nagy nap volt a mai, nem kis segítséggel ugyan, de sikerült minden házimat befejeznem (némelyiket abszolút a kezdetektől). Imolának itt is nagyon köszönöm a segítséget!
Másrészt eltelt egy újabb hónap úgy, hogy a Bulcsú tornára jár, már néha képes egész normálisan viselkedni, szóval azt mondták, maradhat :) Ez nagyon nagy öröm nekem, bár egy csomó megoldandó probléma, mert sajnos az időpontok pont fedik egymást az úszással. :( Ezért viszont nagyon szomorú vagyok, nagyon örültem volna neki, ha mindkettő belefért volna a hétbe, Bulcsúnak sem ártott volna. Ráadásul így az is problémás, hogy Boróka eljusson az uszodába. Azért majd igyekszem megoldani.
Még az ünnepek alatt reményeim szerint jelentkezem a sütikkel :)

Kis áttekintés a közelmúltból

A család remekül van, legalábbis most már. Mikor elkezdtük az ovit úgy gondoltam, Boróka szépen elkap majd mindent, sokat lesz még otthon, meg ilyenek, ahogy azt egy normális kis óvodás csinálja. De nem, Boróka betegség miatt még egy napot sem hiányzott, bezzeg a Bulcsú már itthon van másfél hete. Szegénynek megint a füle gyulladt be, nem tudom, mi lesz vele hosszú távon. Pedig nagyon vigyáztunk rá, mindig kapott sapkát, és akkor pont usziban sem volt már két hete, szóval úgy érzem mi nem tehettünk volna többet. Most már jól van, remélem nem fog visszaesni, és ez csak valami véletlen kilengés volt.Legalábbis azt hiszem, hogy jól van, mert reggel sikerült a fél nappalit összehánynia, a fél nappaliba beleértve a tesóit is. Úgyhogy ma megint nem ment oviba. Mondjuk azóta semmi baja, lehet csak az volt a baj, hogy a reggeli kakaó előtt megivott két pohár vizet, mert nagyon szomjas volt. Remélem.
Azért az itthon töltött idő alatt sem tétlenkedtünk. A gyerkőcök nagyon szeretik ezeket a ma nagyon divatos ovis foglalkoztatókat.

Ezalatt a legnagyobb és a legkisebb épp pihiztek :)

Úgy érzem, hogy mindkét gyerkőc szereti az ovit, ennek örülök nagyon. Azt gondoltam, ha Boróka sem lesz itthon napközben, könnyebb dolgom lesz majd a házimunkával, meg a tanulással, de Boti nagyon gyorsan felismerte, hogy csak ő van itt, és teljes mértékben átvette Boróka helyét is. Az egész napomat igényli, nagyon rosszcsont, folyton azon agyal, hogy miket lehetne még csinálni, mindenhova felmászik, mindent lepakol, lever, elszakít, eltör és sorolhatnám. Ha nyugtot akarok, akkor muszáj betennem a kiságyába, különben nem jutok egyről a kettőre. Hát annak sem örül a kis drágám maradéktalanul, hogy úgy mondjam. Meg én is sajnálom egész nap bezárva, vagyis sajnálnám, ha megtenném, mert nem teszem meg. Csak akkor, ha halaszthatatlan dolgom van. Remélem nem lesz túl hosszú ez az állapot, mert nagyon fárasztó és idegőrlő. Szerencsére sétánál nagyon jól elvan a babakocsiban. Ezt ki is használom ebben a szép időben. Nem tudom, meddig tehetem még ezt meg, de most nagyon élvezem. Sokat megyünk gyalog az oviba, néha naponta kétszer is. A két nagy szintén gyalog, vagy biciklivel. Már nagyon megy nekik a pótkerekezés, de elképzelni sem tudom, hogy fogják ezt rendesen megtanulni. Lehet, hogy kéne szereznünk egy futóbicajt. Legalább kölcsön. Na majd meglátjuk, ez úgyis csak tavasszal lesz esedékes. Az ovi amúgy jó két km-re van, szóval ezek azért nem olyan rövidke séták. De mindig nagyon jólesik.

Most épp az  a nagy kérdés nálunk, hogy Bulcsú járhat-e tovább tornázni. Még két alkalmat adtak neki, hogy összeszedje magát, hát meglátjuk mi lesz. Nagyon örülnék neki, engem teljesen elvarázsol a tornacsarnok :) Ha mégsem, akkor jövőre próbálkozhatunk újra. Drukkoljatok, hogy maradhasson, és ne legyen irtó rossz. Mert nem a képességeivel van baj, sőt, kifejezetten dicsérték, de képtelen normálisan viselkedni. Ők meg képtelenek hatni rá, azért ez is hozzátartozik az igazsághoz. Mondjuk több, mint 30 gyerek van, szóval megértem én, hogy nehéz külön figyelni rájuk, meg fegyelmet tartani, de én meg nem sok mindent tudok csinálni több 10 méterről. Na mindegy, remélem megérti, és képes lesz rá, hogy ne ő legyen a legrosszabb. Egyébként amikor érdekes dolgot csináltak, mondjuk volt akadálypálya, ahol még a gyűrűn is kellett hintázni, meg ilyesmi, azt nagyon élvezte, és akkor sokkal rendesebben is viselkedett.

Na most már muszáj tanulnom is valamikor, már csak másfél hetem van a suliig.

Egy napsütéses ám de elég szeles őszi napon...

megtaláltam a nagyítómat. Bulcsúnak meg már régebben megígértem, hogy ha egyszer megtalálom, megmutatom, miket lehet vele csinálni a nap segítségével. Na ez lett belőle, életem első próbálkozása.

Tanulságokat bőven levontam:

• A szeles őszi délután nem a legmegfelelőbb erre a tevékenységre.
• Ha akárcsak egy bárányfelhőcske is van az égen, az tuti nagyon gyorsan a napocska elé úszik. 
• Vagyis a nap vonzza a bárányfelhőket. Ezt vajon bebizonyította már valamelyik tudós?
• A beton szegélykő nem alkalmas 5 percnél további ücsörgésre.
• Remeg a kezem. Ez eddig hogyhogy nem tűnt fel? Vagy lehet, hogy erről is a szegélykő tehet?
• Bár lehet, hogy csak kéne valami támasz. Ugyanis jelen esetben egyik kezemben az alátéttel, a másikban a nagyítóval egyensúlyoztam. Mindezt persze a szegélykövön.
• Ja, és a Bulcsú kb. fél percenként lökött rajtam egyet. Szóval ez nem a "Level 0" volt.

Jártamban-keltemben felfedeztem egyik nap, mikor épp sikerült megnéznem Tétényben a kötés-horgolás kiállítást, hogy az ottani mostanság átalakult kézimunkaboltban kapható az általam régóta keresett Anchor Freccia teljes színskálája. Ebben a tudatban újra kedvet kaptam hajócsipkézni, el is készült 3 fülbevaló.

És ez csak a kezdet, biztosan lesz még egy pár, lehet, hogy most megpróbálkozom nyaklánccal is, de medállal tuti. A tervek megvannak, már csak idő kellene egy kicsivel több.

Képek Erdélyből

Egyetlen kirándulós napunkon a Bódi tónál jártunk.

Persze, hogy körbesétáltuk.

Én még libegőztem is - gyönyörű volt, maradandó élmény.

Na mit néznek a fiúk?

Hát a rögtönzött színházi előadást :)

A koncert Szilágycseh sporttelepén volt. (előző nap volt két másik is)

Közben a nagyok remekül elfoglalják magukat :)

Életjel

Nem ragadtunk Erdélyben - vagy ilyesmi. Mondjuk még egy pár nap jó lett volna, de igazából négy nappal indulás után már meg is érkeztünk haza. Sajnos. Nagyon jól éreztük magunkat, de mivel munkás volt egy kicsit, nem igazán pihentető, jó lett volna még pár nap, hogy lazább legyen. Azért egy-két dolgot meg tudtunk nézni. Én reméltem, hogy készül rólunk vállalható felvétel, hát nem így lett sajnos, bár még várunk egy verziót, majd  meglátjuk. A képek még mindig a fényképezőgépen vannak, de igyekszem összeszedni magam, és egy párat majd megmutogatok.
Ami miatt nem írtam, az eléggé összetett. Először is, szeptember van, annak minden nyűgjével együtt. Visszarázódni a koránkelésbe, Bulcsúval mindennap megküzdeni az oviba menés miatt, Borókával egyelőre úgy néz ki a hazajövetel miatt. Minden délutánra jut valamilyen különóra is. Amíg bírjuk, majd meglátjuk. Másodszor, előbb autóeladásban voltunk érdekeltek, el is adtuk mindkettőt, majd autóvételben. "Sajna" autót nem igazán találtunk ízlésünknek és pénztárcánknak egyaránt megfelelőt, Találtunk viszont egy UFO-t, meg is vettük. Külön tanfolyam kell hozzá, most épp arra "járunk".
Harmadszor, elhatároztam, hogy rendbe rakom a napirendemet. 10 körül fekszem, 6 körül kelek (többé kevésbé), viszont az apró cseprő dolgaimnak (blogolás, kézimunka, zene) így még nem igazán találtam helyet a napomban. Remélem idővel minden kialakul. Negyedszer, tornázom. Csak itthon. Néha úszom, amikor a gyerekek is.
Részletek később. Ígérem :)
Mondjuk elsejétől suli is van...

Erdélybe akarok menni...

"...Erdélybe akarok menni, a szilvafák alá ülni
Elveszni a zenében, ahogy a hegedű sír a szélben
A közöny börtönéből a szabadulásodat várom
S az már itt van a levegőben, olyan közel, hogy szinte látom
És most nem az a kérdés, hogy menjünk-e, hanem hogy mikor indulunk
Erdélybe..."

Holnap reggel irány Szilágycseh!

(Hétfőre itt vagyunk)

Játék

Ismét szappant lehet nyerni, de most egy kicsit izgalmasabb a téma, és kicsit más a célközönség. Szükség van egy jó tippre, esetleg némi kutatómunkára. Persze nálam ez nem igazán akadály, ha fonalról van szó :)

főleg augusztusban történt

(Ez még inkább kicsit előtte, de azt hiszem még nem szóltam róla:)
Boróka fülbevalót kapott. Ő akarta, nagyon. Már jó ideje. Gondoltuk, ha ennyire tartós a fejében a gondolat, akkor nem lesz semmi baj, kibírja, örülni fog. Ez nagyjából így is történt, de csak hogy ne legyen egyszerű az élet, volt némi közjáték. Titivel ketten mentek el, Boróka nagyon bátor volt, pedig mondtuk neki, hogy fájni fog, de nem különösebben izgatta a dolog. Be is ült a székbe, nagy bátran. Pikk-pakk lőttek is, füli bent, Borcsa megdöbbent képpel közli, hogy a másikat márpedig nem. De nem sírt, csak épp hallani sem akart a másik feléről. Na, Apa kb. 15 percen keresztül győzködte, próbálta ész érvekkel, mindenhogy, majd a következő párbeszéd zajlott le (csak mesélték nekem):
- Na Boróka mégsem mehetünk haza egy fülbevalóval!
   Ha megengeded a néninek, kapsz utána egy babát (ekkor már túl voltunk egy ajándék fülbevalón,
   mert Boróka az elején sehogyan sem tudta eldönteni, hogy pirosat, vagy fehéret szeretne)
- Nem engedem meg!
- De Borcsa elmegyünk utána rögtön, és választhatsz te egy babát.
- Nem!
- Akkor kettőt. (végső elkeseredésében :))
- Akkor jó. Csináljuk.
És Boróka beült a székbe, és tényleg hagyta. Aztán egy kicsit eltört a mécses, de mire hazaért már boldog volt, mert volt füli, és baba is. Igaz, hogy végül csak egy, na de milyen!

Voltunk vasúttörténeti parkban.
 A gyerekek nagyon élvezték a kisvasutazást.

Boti Lenyűgözve nézte a vasútmodelleket, úgy tűnik azok mérete már számára is befogadható élményt nyújtott.

Ez a kicsi gőzös pedig épp most készült el, első próbaköreit járja. Pontosan ugyan úgy működik, mint a nagyok.

Megnéztük a repülőgép emlékparkot.

Nagyon jó volt, hogy sok gépbe be is lehetett menni, sőt egy igazi klasszikus szuper gépet (Tu-154) meg is lehetett tapogatni. Érdekes volt, a gyerekeknek is tetszett.

És volt ott egy bácsi, aki rengeteget mesélt, csupa izgalmas és érdekes történetet, szívvel lélekkel. Az ilyen tárlatvezetés még a leggyatrább kiállítást is feldobná, köszönjük, hogy részünk lehetett benne.

A gyerekek jókat futkároztak, jó nagy volt a terület, tele pocoklyukakkal. Sőt, néha még az állatok is előmerészkedtek :) Az az igazság, hogy több mint 30 évet kellett várnom rá, hogy élőben pockot lássak. Valahogy eddig soha nem bújtak elő a közelemben :)

 Na és persze mindenre felmásztak. Mármint a gyerkőcök.

Iszonyú meleg volt, de ha már ott jártunk, meg akartunk nézni egy pár felszálló vagy leszálló gépet is, ezért elsétáltunk a reptérre. Hát elég jó aludtunk utána már a kocsiban is. :)

A család férfitagjai megkopaszodtak.

Pontosabban a fiúk az apjukhoz kopaszodtak.

Botinál ez elég komoly változást jelentett, én még napokkal később is csak szoktam a látványt, nem nagyon akartam felismerni a saját gyerekemet. Furi volt nagyon. De már megszoktam, és persze neki így sokkal kényelmesebb, mert folyton csavarni lehetett a hajából az izzadtságot, most úgy tűnik egy kicsit komfortosabban érzi magát.

Botond egy éves lett.

Mint már említettem, hétmérföldes csizmát húzott az idő, és csak rohan, rohan.
Zenélős autót kapott, de legalább szereti :)

Mostanában...

Nem történnek velünk nagyon izgalmas dolgok, hacsak azt nem vesszük annak, hogy hihetetlen tempóban érzem pörögni a napokat, és nem értem miért. Mostanában elég sok filmet néztem, felfedeztem ugyanis, hogy a régi kedvenc sorozatos blogomon újra lehet nézni, pedig azt hittem, hogy nem. Meg olvastam is, elég sokat, lehet ez az oka, hogy az elmúlt két hét összefolyik.

Na meg az olimpia, hogy ki ne felejtsem. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy ilyen jól szerepeltünk. Pedig a körülményeket gondolom mindenki ismeri. Nem könnyű ma Magyarországon sportolni, pláne sportolónak lenni, és mégis. Elképedve olvastam az origón egy cikket, miszerint egy román újságban az jelent meg, hogy a magyarok milyen jól szervezik magas szinteken a sportéletet, hogy már 3-4 évesen a nagy klubok kiválogatják a megfelelő gyerekeket a megfelelő helyekre. És ez a szomszédos ország! Mit gondolhatnak messzebb? Hogy mással mi nem is foglalkozunk? Az egész ország felkerekedik este, fut pár kilométert, hogy aztán boldogan pihenhessen reggelig, hogy munka vagy suli előtt a sportolást az uszodában folytathassa? Ó, ha tudnák, hogy mi szimplán csak ilyen jók vagyunk! :)
De komolyra fordítva a szót, le a kalappal minden sportoló előtt, aki egyáltalán kijutott az olimpiára, és persze az edzők előtt, meg hasonlók, de mégis úgy gondolom, hogy a legnagyobb köszönet mégis a szülőket illeti a legtöbb esetben, akik minden helyzetben megteremtették a gyerekek számára, hogy komolyan vehessék sportpályafutásukat. Nagyon sokukat még mindig a szülők tartanak el, mert sajnos egy országnyi büszkeségből jóllakni és ruházkodni nem lehet. És persze tudom, hogy a helyezettek komoly pénzeket kapnak, meg nagy örömmel hallottam ma reggel a rádióban, hogy idén még a 8. helyezettek is kapnak valamennyit, mégis úgy érzem kicsit, hogy ez amolyan eső után köpönyeg dolog. Ha csak annyi pénzt tolnának az összes többi sportágba együtt, mint amennyit a foci kap egyedül, lehet már senki nem panaszkodna. Ja és majdnem kifelejtettem az edzőtársakat. Egyedül ugyanis meggyőződésem, hogy semmilyen versenyt nem lehet megnyerni. Ahhoz az is kell, hogy itthon legyenek még páran, akik majdnem olyan ügyesek, akiket le KELL győzni.
Igazából nem is akartam erről írni, de ha már így kibukott belőlem, akkor itt hagyom, olvassátok.

Amúgy az olimpiát szerencsére a gyerekek is szívesen nézték, persze nem folyamatosan, de viszonylag sokszor pillantottak oda. Boróka minden második sportágnál közölte, hogy ő ezt szeretné csinálni, de legnagyobb hatással a toronyugrás és az RSG volt rá. Bulcsú figyelmét igyekeztem a torna felé noszogatni, majd szeptemberben elválik, mekkora sikerrel.

Majd holnap (vagy amikor ide jutok) írok képes bejegyzést Boti szülinapjáról, merthogy legkisebbünk is betöltötte az egy évet. Ha most így jobban belegondolok, az évek is nagyon rohannak... nem is csak a napok.

Sopronban nyaraltunk IV.

Negyedik nap pocsék idő, volt, így kizárásos alapon játszóházba mentünk. Igazából remek döntésnek bizonyult, bár egy kicsit sajnálkozom is, mert a gyerkőcök talán ezt élvezték a legjobban, de ezért igazán kár Sopronig menni.

Boti megtette első önálló lépéseit :)

Ötödik nap még mindig nagyon rossz volt az idő, ezért megint fedett program kellett. Bár eldöntöttük, hogy uszi nem lesz, mégiscsak azt választottuk végül. Locsmándon voltunk, nagyon jó volt. Csomót csúszdáztunk a gyerekekkel, sőt igazából a két nagy teljesen egyedül is megoldotta, Bulcsú még igazi nagy csúszdán is csúszott egyedül. Itt azonban sajnos nem készült értékelhető fénykép, szóval mindenkit megkímélnék tőlük :)

Utolsó nap már hazafelé megálltunk Nagycenken, megnéztük a nosztalgiavasutat.

 Itt a vége fuss el véle....

Sopronban nyaraltunk III.

Harmadik nap délelőtt elmentünk a Fertő tóra hajókázni:

Majd pihiztünk egy kicsit a szállodában (aznap volt a legmelegebb, mondhatni az egyetlen igazán meleg nap). A gyerekek valahogy sokkal jobban szerettek a folyosón bomolni, a többi vendég legnagyobb örömére (azért persze igyekeztünk visszafogni őket).

Késő délután pedig gondoltunk egyet, és elmentünk bobozni. Nem kíméltük a gyerekeket, száguldoztunk ezerrel, bár a végére kiderült, ők azért mentek volna még gyorsabban is :)
(sajnos a képek elég gyatrák, de azért megmutatom)

Volt ott szupi csúszda is, amin még mi is lecsúsztunk, jó nagy volt.

A bobpálya előtt meg egy igazi markoló. Tényleg úgy működött, mint az igazi, a színek mutatták, hogy melyik kar mit mozgat, nagyon jópofa volt.