Erdélybe akarok menni...

"...Erdélybe akarok menni, a szilvafák alá ülni
Elveszni a zenében, ahogy a hegedű sír a szélben
A közöny börtönéből a szabadulásodat várom
S az már itt van a levegőben, olyan közel, hogy szinte látom
És most nem az a kérdés, hogy menjünk-e, hanem hogy mikor indulunk
Erdélybe..."

Holnap reggel irány Szilágycseh!

(Hétfőre itt vagyunk)

Játék

Ismét szappant lehet nyerni, de most egy kicsit izgalmasabb a téma, és kicsit más a célközönség. Szükség van egy jó tippre, esetleg némi kutatómunkára. Persze nálam ez nem igazán akadály, ha fonalról van szó :)

főleg augusztusban történt

(Ez még inkább kicsit előtte, de azt hiszem még nem szóltam róla:)
Boróka fülbevalót kapott. Ő akarta, nagyon. Már jó ideje. Gondoltuk, ha ennyire tartós a fejében a gondolat, akkor nem lesz semmi baj, kibírja, örülni fog. Ez nagyjából így is történt, de csak hogy ne legyen egyszerű az élet, volt némi közjáték. Titivel ketten mentek el, Boróka nagyon bátor volt, pedig mondtuk neki, hogy fájni fog, de nem különösebben izgatta a dolog. Be is ült a székbe, nagy bátran. Pikk-pakk lőttek is, füli bent, Borcsa megdöbbent képpel közli, hogy a másikat márpedig nem. De nem sírt, csak épp hallani sem akart a másik feléről. Na, Apa kb. 15 percen keresztül győzködte, próbálta ész érvekkel, mindenhogy, majd a következő párbeszéd zajlott le (csak mesélték nekem):
- Na Boróka mégsem mehetünk haza egy fülbevalóval!
   Ha megengeded a néninek, kapsz utána egy babát (ekkor már túl voltunk egy ajándék fülbevalón,
   mert Boróka az elején sehogyan sem tudta eldönteni, hogy pirosat, vagy fehéret szeretne)
- Nem engedem meg!
- De Borcsa elmegyünk utána rögtön, és választhatsz te egy babát.
- Nem!
- Akkor kettőt. (végső elkeseredésében :))
- Akkor jó. Csináljuk.
És Boróka beült a székbe, és tényleg hagyta. Aztán egy kicsit eltört a mécses, de mire hazaért már boldog volt, mert volt füli, és baba is. Igaz, hogy végül csak egy, na de milyen!

Voltunk vasúttörténeti parkban.
 A gyerekek nagyon élvezték a kisvasutazást.

Boti Lenyűgözve nézte a vasútmodelleket, úgy tűnik azok mérete már számára is befogadható élményt nyújtott.

Ez a kicsi gőzös pedig épp most készült el, első próbaköreit járja. Pontosan ugyan úgy működik, mint a nagyok.

Megnéztük a repülőgép emlékparkot.

Nagyon jó volt, hogy sok gépbe be is lehetett menni, sőt egy igazi klasszikus szuper gépet (Tu-154) meg is lehetett tapogatni. Érdekes volt, a gyerekeknek is tetszett.

És volt ott egy bácsi, aki rengeteget mesélt, csupa izgalmas és érdekes történetet, szívvel lélekkel. Az ilyen tárlatvezetés még a leggyatrább kiállítást is feldobná, köszönjük, hogy részünk lehetett benne.

A gyerekek jókat futkároztak, jó nagy volt a terület, tele pocoklyukakkal. Sőt, néha még az állatok is előmerészkedtek :) Az az igazság, hogy több mint 30 évet kellett várnom rá, hogy élőben pockot lássak. Valahogy eddig soha nem bújtak elő a közelemben :)

 Na és persze mindenre felmásztak. Mármint a gyerkőcök.

Iszonyú meleg volt, de ha már ott jártunk, meg akartunk nézni egy pár felszálló vagy leszálló gépet is, ezért elsétáltunk a reptérre. Hát elég jó aludtunk utána már a kocsiban is. :)

A család férfitagjai megkopaszodtak.

Pontosabban a fiúk az apjukhoz kopaszodtak.

Botinál ez elég komoly változást jelentett, én még napokkal később is csak szoktam a látványt, nem nagyon akartam felismerni a saját gyerekemet. Furi volt nagyon. De már megszoktam, és persze neki így sokkal kényelmesebb, mert folyton csavarni lehetett a hajából az izzadtságot, most úgy tűnik egy kicsit komfortosabban érzi magát.

Botond egy éves lett.

Mint már említettem, hétmérföldes csizmát húzott az idő, és csak rohan, rohan.
Zenélős autót kapott, de legalább szereti :)

Mostanában...

Nem történnek velünk nagyon izgalmas dolgok, hacsak azt nem vesszük annak, hogy hihetetlen tempóban érzem pörögni a napokat, és nem értem miért. Mostanában elég sok filmet néztem, felfedeztem ugyanis, hogy a régi kedvenc sorozatos blogomon újra lehet nézni, pedig azt hittem, hogy nem. Meg olvastam is, elég sokat, lehet ez az oka, hogy az elmúlt két hét összefolyik.

Na meg az olimpia, hogy ki ne felejtsem. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy ilyen jól szerepeltünk. Pedig a körülményeket gondolom mindenki ismeri. Nem könnyű ma Magyarországon sportolni, pláne sportolónak lenni, és mégis. Elképedve olvastam az origón egy cikket, miszerint egy román újságban az jelent meg, hogy a magyarok milyen jól szervezik magas szinteken a sportéletet, hogy már 3-4 évesen a nagy klubok kiválogatják a megfelelő gyerekeket a megfelelő helyekre. És ez a szomszédos ország! Mit gondolhatnak messzebb? Hogy mással mi nem is foglalkozunk? Az egész ország felkerekedik este, fut pár kilométert, hogy aztán boldogan pihenhessen reggelig, hogy munka vagy suli előtt a sportolást az uszodában folytathassa? Ó, ha tudnák, hogy mi szimplán csak ilyen jók vagyunk! :)
De komolyra fordítva a szót, le a kalappal minden sportoló előtt, aki egyáltalán kijutott az olimpiára, és persze az edzők előtt, meg hasonlók, de mégis úgy gondolom, hogy a legnagyobb köszönet mégis a szülőket illeti a legtöbb esetben, akik minden helyzetben megteremtették a gyerekek számára, hogy komolyan vehessék sportpályafutásukat. Nagyon sokukat még mindig a szülők tartanak el, mert sajnos egy országnyi büszkeségből jóllakni és ruházkodni nem lehet. És persze tudom, hogy a helyezettek komoly pénzeket kapnak, meg nagy örömmel hallottam ma reggel a rádióban, hogy idén még a 8. helyezettek is kapnak valamennyit, mégis úgy érzem kicsit, hogy ez amolyan eső után köpönyeg dolog. Ha csak annyi pénzt tolnának az összes többi sportágba együtt, mint amennyit a foci kap egyedül, lehet már senki nem panaszkodna. Ja és majdnem kifelejtettem az edzőtársakat. Egyedül ugyanis meggyőződésem, hogy semmilyen versenyt nem lehet megnyerni. Ahhoz az is kell, hogy itthon legyenek még páran, akik majdnem olyan ügyesek, akiket le KELL győzni.
Igazából nem is akartam erről írni, de ha már így kibukott belőlem, akkor itt hagyom, olvassátok.

Amúgy az olimpiát szerencsére a gyerekek is szívesen nézték, persze nem folyamatosan, de viszonylag sokszor pillantottak oda. Boróka minden második sportágnál közölte, hogy ő ezt szeretné csinálni, de legnagyobb hatással a toronyugrás és az RSG volt rá. Bulcsú figyelmét igyekeztem a torna felé noszogatni, majd szeptemberben elválik, mekkora sikerrel.

Majd holnap (vagy amikor ide jutok) írok képes bejegyzést Boti szülinapjáról, merthogy legkisebbünk is betöltötte az egy évet. Ha most így jobban belegondolok, az évek is nagyon rohannak... nem is csak a napok.

Sopronban nyaraltunk IV.

Negyedik nap pocsék idő, volt, így kizárásos alapon játszóházba mentünk. Igazából remek döntésnek bizonyult, bár egy kicsit sajnálkozom is, mert a gyerkőcök talán ezt élvezték a legjobban, de ezért igazán kár Sopronig menni.

Boti megtette első önálló lépéseit :)

Ötödik nap még mindig nagyon rossz volt az idő, ezért megint fedett program kellett. Bár eldöntöttük, hogy uszi nem lesz, mégiscsak azt választottuk végül. Locsmándon voltunk, nagyon jó volt. Csomót csúszdáztunk a gyerekekkel, sőt igazából a két nagy teljesen egyedül is megoldotta, Bulcsú még igazi nagy csúszdán is csúszott egyedül. Itt azonban sajnos nem készült értékelhető fénykép, szóval mindenkit megkímélnék tőlük :)

Utolsó nap már hazafelé megálltunk Nagycenken, megnéztük a nosztalgiavasutat.

 Itt a vége fuss el véle....

Sopronban nyaraltunk III.

Harmadik nap délelőtt elmentünk a Fertő tóra hajókázni:

Majd pihiztünk egy kicsit a szállodában (aznap volt a legmelegebb, mondhatni az egyetlen igazán meleg nap). A gyerekek valahogy sokkal jobban szerettek a folyosón bomolni, a többi vendég legnagyobb örömére (azért persze igyekeztünk visszafogni őket).

Késő délután pedig gondoltunk egyet, és elmentünk bobozni. Nem kíméltük a gyerekeket, száguldoztunk ezerrel, bár a végére kiderült, ők azért mentek volna még gyorsabban is :)
(sajnos a képek elég gyatrák, de azért megmutatom)

Volt ott szupi csúszda is, amin még mi is lecsúsztunk, jó nagy volt.

A bobpálya előtt meg egy igazi markoló. Tényleg úgy működött, mint az igazi, a színek mutatták, hogy melyik kar mit mozgat, nagyon jópofa volt.