Ma

Nekem tetszik ez a mai ünnep. Mindig is tetszett, de soha nem ünnepeltük meg. Viszont Réka irománya meghozta ehhez is a kedvem. Persze idén már nem, de jövőre a gyerekek is kicsit nagyobbak lesznek, lehet, hogy sort kerítünk majd egy kis bolondozásra, tökfarigcsálásra. Idén marad a póksüti, meg a szellemhabcsók, de ezek is csak pár nap késéssel lesznek, ha lesznek, a fejemben már megszülettek, de kéne azért hozzá némi idő is.

Azért nagy nap volt a mai, nem kis segítséggel ugyan, de sikerült minden házimat befejeznem (némelyiket abszolút a kezdetektől). Imolának itt is nagyon köszönöm a segítséget!
Másrészt eltelt egy újabb hónap úgy, hogy a Bulcsú tornára jár, már néha képes egész normálisan viselkedni, szóval azt mondták, maradhat :) Ez nagyon nagy öröm nekem, bár egy csomó megoldandó probléma, mert sajnos az időpontok pont fedik egymást az úszással. :( Ezért viszont nagyon szomorú vagyok, nagyon örültem volna neki, ha mindkettő belefért volna a hétbe, Bulcsúnak sem ártott volna. Ráadásul így az is problémás, hogy Boróka eljusson az uszodába. Azért majd igyekszem megoldani.
Még az ünnepek alatt reményeim szerint jelentkezem a sütikkel :)

Kis áttekintés a közelmúltból

A család remekül van, legalábbis most már. Mikor elkezdtük az ovit úgy gondoltam, Boróka szépen elkap majd mindent, sokat lesz még otthon, meg ilyenek, ahogy azt egy normális kis óvodás csinálja. De nem, Boróka betegség miatt még egy napot sem hiányzott, bezzeg a Bulcsú már itthon van másfél hete. Szegénynek megint a füle gyulladt be, nem tudom, mi lesz vele hosszú távon. Pedig nagyon vigyáztunk rá, mindig kapott sapkát, és akkor pont usziban sem volt már két hete, szóval úgy érzem mi nem tehettünk volna többet. Most már jól van, remélem nem fog visszaesni, és ez csak valami véletlen kilengés volt.Legalábbis azt hiszem, hogy jól van, mert reggel sikerült a fél nappalit összehánynia, a fél nappaliba beleértve a tesóit is. Úgyhogy ma megint nem ment oviba. Mondjuk azóta semmi baja, lehet csak az volt a baj, hogy a reggeli kakaó előtt megivott két pohár vizet, mert nagyon szomjas volt. Remélem.
Azért az itthon töltött idő alatt sem tétlenkedtünk. A gyerkőcök nagyon szeretik ezeket a ma nagyon divatos ovis foglalkoztatókat.

Ezalatt a legnagyobb és a legkisebb épp pihiztek :)

Úgy érzem, hogy mindkét gyerkőc szereti az ovit, ennek örülök nagyon. Azt gondoltam, ha Boróka sem lesz itthon napközben, könnyebb dolgom lesz majd a házimunkával, meg a tanulással, de Boti nagyon gyorsan felismerte, hogy csak ő van itt, és teljes mértékben átvette Boróka helyét is. Az egész napomat igényli, nagyon rosszcsont, folyton azon agyal, hogy miket lehetne még csinálni, mindenhova felmászik, mindent lepakol, lever, elszakít, eltör és sorolhatnám. Ha nyugtot akarok, akkor muszáj betennem a kiságyába, különben nem jutok egyről a kettőre. Hát annak sem örül a kis drágám maradéktalanul, hogy úgy mondjam. Meg én is sajnálom egész nap bezárva, vagyis sajnálnám, ha megtenném, mert nem teszem meg. Csak akkor, ha halaszthatatlan dolgom van. Remélem nem lesz túl hosszú ez az állapot, mert nagyon fárasztó és idegőrlő. Szerencsére sétánál nagyon jól elvan a babakocsiban. Ezt ki is használom ebben a szép időben. Nem tudom, meddig tehetem még ezt meg, de most nagyon élvezem. Sokat megyünk gyalog az oviba, néha naponta kétszer is. A két nagy szintén gyalog, vagy biciklivel. Már nagyon megy nekik a pótkerekezés, de elképzelni sem tudom, hogy fogják ezt rendesen megtanulni. Lehet, hogy kéne szereznünk egy futóbicajt. Legalább kölcsön. Na majd meglátjuk, ez úgyis csak tavasszal lesz esedékes. Az ovi amúgy jó két km-re van, szóval ezek azért nem olyan rövidke séták. De mindig nagyon jólesik.

Most épp az  a nagy kérdés nálunk, hogy Bulcsú járhat-e tovább tornázni. Még két alkalmat adtak neki, hogy összeszedje magát, hát meglátjuk mi lesz. Nagyon örülnék neki, engem teljesen elvarázsol a tornacsarnok :) Ha mégsem, akkor jövőre próbálkozhatunk újra. Drukkoljatok, hogy maradhasson, és ne legyen irtó rossz. Mert nem a képességeivel van baj, sőt, kifejezetten dicsérték, de képtelen normálisan viselkedni. Ők meg képtelenek hatni rá, azért ez is hozzátartozik az igazsághoz. Mondjuk több, mint 30 gyerek van, szóval megértem én, hogy nehéz külön figyelni rájuk, meg fegyelmet tartani, de én meg nem sok mindent tudok csinálni több 10 méterről. Na mindegy, remélem megérti, és képes lesz rá, hogy ne ő legyen a legrosszabb. Egyébként amikor érdekes dolgot csináltak, mondjuk volt akadálypálya, ahol még a gyűrűn is kellett hintázni, meg ilyesmi, azt nagyon élvezte, és akkor sokkal rendesebben is viselkedett.

Na most már muszáj tanulnom is valamikor, már csak másfél hetem van a suliig.

Egy napsütéses ám de elég szeles őszi napon...

megtaláltam a nagyítómat. Bulcsúnak meg már régebben megígértem, hogy ha egyszer megtalálom, megmutatom, miket lehet vele csinálni a nap segítségével. Na ez lett belőle, életem első próbálkozása.

Tanulságokat bőven levontam:

• A szeles őszi délután nem a legmegfelelőbb erre a tevékenységre.
• Ha akárcsak egy bárányfelhőcske is van az égen, az tuti nagyon gyorsan a napocska elé úszik. 
• Vagyis a nap vonzza a bárányfelhőket. Ezt vajon bebizonyította már valamelyik tudós?
• A beton szegélykő nem alkalmas 5 percnél további ücsörgésre.
• Remeg a kezem. Ez eddig hogyhogy nem tűnt fel? Vagy lehet, hogy erről is a szegélykő tehet?
• Bár lehet, hogy csak kéne valami támasz. Ugyanis jelen esetben egyik kezemben az alátéttel, a másikban a nagyítóval egyensúlyoztam. Mindezt persze a szegélykövön.
• Ja, és a Bulcsú kb. fél percenként lökött rajtam egyet. Szóval ez nem a "Level 0" volt.

Jártamban-keltemben felfedeztem egyik nap, mikor épp sikerült megnéznem Tétényben a kötés-horgolás kiállítást, hogy az ottani mostanság átalakult kézimunkaboltban kapható az általam régóta keresett Anchor Freccia teljes színskálája. Ebben a tudatban újra kedvet kaptam hajócsipkézni, el is készült 3 fülbevaló.

És ez csak a kezdet, biztosan lesz még egy pár, lehet, hogy most megpróbálkozom nyaklánccal is, de medállal tuti. A tervek megvannak, már csak idő kellene egy kicsivel több.