Reggeli életképek

Botond

Másfél éves lett. Megtanult már egy csomó mindent.
Például, hogy a fényképezés valami különleges dolog. Szóval már elég nehéz normálisan lefényképezni, mert direkt hunyorog, vagy bohóckodik, pofákat vág :)

Meg már megfújja a trombitát :)

Erről van amúgy videó is, ha valakit érdekel.

Nagyon viccesen képes aludni, bevackol magának a legkülönfélébb dolgokból. Legutóbb a keresztszüleitől kapott alagutat is multifunkcióssá varázsolta :)

Sokszor használja a bilit rendeltetésszerűen. Sokszor persze nem, de azt hiszem nagyon jól állunk.
Viszont nem szól egy szót sem. Néha talán valamit felismerhetőnek vélünk, de még mindig csak az "aja aja" megy igazán.

"Elmúlt farsang, itt hagyott..."

De a képek maradtak :)

 Bulcsú haja eléggé kék, csak a képen nem nagyon látszik. Boróka virágja a fején pedig felülről nézve szép színes, rózsaszín a közepe, de valahogy senkinek nem jutott eszébe hátulról lefényképezni :)
A gyerkőcök állítólag nagyon jól érezték magukat, engem sokan megdicsértek, szóval végül minden a helyére került. Még előző hét pénteken, de csak most jutottam ide, mert a suliban el lettünk árasztva újabb feladattömegekkel. Ráadásul jó része csak azért van, hogy csináltassanak valamit, nem érzem, hogy ezen kívül túl sok hasznom származna belőle, és így elég nyögvenyelősen megy a készítésük. Na mindegy, már túl vagyok a sulinak több mint a felén, valahogy fenn kell tartani az érdeklődésemet. Ami egyébként megvan, csak a feleslegesnek érzett dolgok mennek egyre nehezebben. A többivel semmi bajom.

Farsangi készülődés

Két hete még azt hittem, hogy tökéletesen időben vagyok mindennel. Lassan rá kell jöjjek, hogy ilyet soha nem hihetek komolyan. Azóta kiderült, hogy jövő héten suliban vagyok, 8-án pedig máris ovis farsang van. Persze sok válogatás, változtatás után mindkét gyerek kitalálta, hogy mi szeretne lenni. Boróka nem bonyolította túl, virág lesz, Bulcsú viszont feladta a leckét, Ő lesz Sonic, a sündisznó. Ha véletlenül még nem hallottál róla, ez ne lepjen meg, igazából kevés olyan emberrel találkoztam eddig, aki tudta, hogy kicsoda ez a figura. Amúgy egy szuper képességekkel rendelkező, kék színű és ruhájú süni, egy nintendo-szerű régi játékból, azóta már rajzfilm is készült róla. Titi fertőzte meg vele a Bulcsút, azóta nézzük is, meg játsszuk is. Vagyis csak a gyerekek, nekik már amúgy is most jobban megy, mint ahogy nekem valaha fog, szóval én elég gyorsan feladtam.
Természetesen a jelmezek még nincsenek teljesen készen, de legalább már alapanyagom és koncepcióm van, és el is kezdtem, szóval talán kész leszek.

 
A Bulcsú haját is kipróbáltuk már, jó lesz (persze sokkal több festékkel).

A vándordíj megérkezett :)

Előző tornaedzésen Bulcsú megkapta az ötödik korongját, ezért szerdán beválthatta a vándorkupára, ami egyébként minden, csak nem kupa, inkább díjnak mondanám. Egy kézen álló tornászt ábrázol. Mostantól egy hétig díszíti a lakásunkat, aztán vissza kell majd vinni.

Bulcsú nagyon örült, mi pedig büszkék voltunk, annak ellenére, hogy ezen az órán az egész csoport minősíthetetlenül viselkedett, szegény Jani bácsi már nem tudott velük mit kezdeni, úgyhogy kaptak egy nagyon kemény futós meg gimnasztikás órát, aminek a végére már több gyerek sírt, hogy ők ezt nem bírják. Én úgy gondolom nem feltétlenül baj ez, valamivel hatni kell rájuk, hogy viselkedjenek rendesen. Ráadásul mégiscsak edzésről, sportolásról szól a dolog. Bulcsú szerintem amúgy elég jól bírta (nem láttam, Titi volt vele, csak mesélték). Én beígértem, hogy ha összegyűjti az öt korongot, akkor kap egy tornászos pólót, ott lehet őket kapni a tornacsarnokban, nagyon helyesek. Ezzel még tartozom neki.

Egy teljes év

Megdöbbenve vettem észre épp most és teljesen véletlenül, hogy tegnapelőtt volt egy éves a blog. Nem kívánok most semmi nagy dolgot mondani, nem készültem semmivel, sőt, még csak nem is tudtam róla eddig. Csak azt akartam leírni, hogy mindig mennyire meglepődöm az idő rohanásán, hogy csak úgy száguldozik keresztül könyörtelenül mindenen.
Ha valaki megkérdezte volna tegnap, hogy mikor kezdtem a blogot, simán rávágtam volna, hogy kb. fél éve írogatom.
Ma találkoztunk a védőnővel, kérdeztem tőle, hogy a gyerekeknek mikor kell megkapniuk a kullancs-encephalitis elleni védőoltás harmadik adagját. Nézett rám furcsán, hogy szerinte azt már a gyerekek megkapták, én meg nagyon erősködtem, hogy nem, csak tavaly kezdtük el. Megnézte nekem a gépben, és tényleg, tavaly már a harmadikat kapták.
Idén tíz éve lesz, hogy Titivel együtt vagyunk. Így kimondva nagyon hosszú időnek tűnik, visszaemlékezve nagyon gyorsan elszállt, és szerencsére még mindig frissnek érzem. Persze csak úgy jó értelemben véve frissnek. Pedig tíz év, furcsa belegondolni.
Túl vagyok a suli felén, meg még egy kicsin. Erről csak álmodoztam két és fél évvel ezelőtt. Aztán pikk-pakk már itt is van.
Még mindig szegény gyerekekre fogom a tetemes túlsúlyomat, pedig már Boti is maholnap másfél éves lesz.
Bulcsú másfél év múlva iskolába megy, ezt most épp nagyon közeli problémának érzem, pedig mikor született (valamikor tegnapelőtt), ezt olyan távolinak éreztem, amin még gondolkodni sem volt érdemes.
Két éve nem voltam bent a laborban dolgozni. Pedig még a mai napig is azt szoktam mondani (erről ezennel igyekszem leszokni), hogy alkalomadtán be szoktak hívni, és be is szoktam menni. Nem azért, mert nem akarok igazat mondani, csak egyszerűen nem érzem ilyen távolinak. Meg talán egy kicsit azért is, mert jó érzés, hogy egy kicsit máshol is fontos vagyok (voltam).
És ráadásul a napok 24 órája is csak úgy elszáguld felettem. Minden este úgy fekszem le, hogy van, amit nem csináltam meg az aznapra tervezettből. Pedig már nagyon óvatosan tervezek. Legalábbis reggelente. Este még nem, akkor még bátor vagyok.